BÉRKALKULÁTOR 2018 - Nettó bér számítása 2018-ban

You are here Címlap

Nyugdíj 2012: nyugdíjkorhatár emelés és minimálnyugdíj befagyasztás 2012-től

E-mail Nyomtatás PDF


Nyugdíj 2012: nyugdíjkorhatár emelés és minimálnyugdíj befagyasztás 2012-től. A kormány korábban  hangoztatott nyugdíjterveivel szemben, a konvergenciaprogram nem csak a korkedvezményes nyugdíj felszámolását említi, hanem a minimálnyugdíj befagyasztását és 2012-től a nyugdíjkorhatár emelését is.

Ugyan egy korhatár-emelést már a Bajnai-kormány is jóváhagyott, ám a tervezetből nem derül ki, hogy a konvergenciaprogram egy új korhatáremelést irányozna elő, vagy 65 év maradna a korhatár.

Az új nyugdíjszabály már 2012 januárjától életbe lép. A nyugdíjrendszert illetően a kormány újból bevezeti a tisztán infláció alapú indexálás rendszerét - ezzel a tervek szerint jövőre 3, 2013-ban 6 milliárd forint takarítható meg. A korkedvezményes nyugdíjrendszer átalakításával és a fegyveres testületeknél szolgálók korai nyugdíjazásának megszöntetésével a tervek szerint 2012-ben 1,5, 2013-ban 5,5 milliárd forint lesz megtakarítható. A nyugdíjrendszer legnagyobb átalakítása kétségtelenül a rokkantnyugdíjak rendszeréhez kapcsolódik: már idén 12 milliárd forint megkatarítást remél itt a kormány, ami jövőre 88, 2013-ra pedig 117 milliárd forintra hízik. (vg.hu/napi.hu)

Mindig friss nyugdíj híreket talál itt: NYUGDÍJ 2012

Korhatár előtti nyugdíj 2012: teljesen megszűnik a korhatár előtti nyugdíj, jön a jövedelempótló juttatás

Nyugdíj 2012: több nyugdíja lesz annak, aki gyermekeket nevelt?

Nyugdíj melletti munka 2012: mennyit kell adózni 2012-ben nyugdíjas munkavállalóként?

Nyugdíj 2012: emelkedő nyugdíjkorhatár és egyéni számla 2012-től

2012-től megszűnik a korhatár előtti nyugdíj - Nyugdíj változások 2012. január 1-től

Nyugdíj 2012: nyugdíjkorhatár emelés és minimálnyugdíj befagyasztás 2012-től

Rokkantnyugdíj felülvizsgálat 2011-2012: 220 ezer rokkantnyugdíjast érintenek a változások