BÉRKALKULÁTOR 2018 - Nettó bér számítása 2018-ban

You are here Címlap

Mikor utalják a reálhozamot a magánnyugdíjpénztárak?

E-mail Nyomtatás PDF


Mikor utalják a reálhozamot a magánnyugdíjpénztárak? Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) külön-külön egyeztet a magán nyugdíjpénztárakkal a 2011. június 1. és 12. között esedékes vagyonátadásról, a becsülhető reálhozam erejéig készpénzt, és minél kevesebb problémát okozó eszközt szeretne kapni, mondta Borbély László András, az ÁKK vezérigazgató-helyettese.

Arra számítanak, hogy a pénztárak nagy része már június 1-jén utal, mondta. Az egyeztetések elsősorban azokról a tételekről folynak, amelyek nem vagy csak korlátozottan átruházhatók. Mindez azonban nem veszélyezteti a vagyon időben és rendben történő átadását a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapba. Az alapról szóló törvény úgy rendelkezik, hogy ha valamely eszköz átadása június 12-ig nem lehetséges, akkor az eszköz értékét pénzben kell átadni.

Az ÁKK a vagyonátadás-átvétel egyeztetésére először márciusban, majd május 6-án kérte fel levélben a magánpénztárakat. Az utóbbira végül is mind a 18 magán nyugdíjpénztár válaszolt, ezen visszajelzések alapján jelenleg is folynak az egyeztetések.

Az ÁKK májusi levelében általános kérésként annyi szerepelt, hogy a becsülhető reálhozamnak megfelelő összeget készpénzben vagy gyorsan készpénzzé tehető eszközökben, például MNB kötvényben adják majd át az alapnak a pénztárak, mondta az ÁKK vezérigazgató-helyettes. (A portfolióban szereplő állampapírok, miután bevonásra kerülnek, ezúttal nem alkalmas készpénz-helyettesítők.)

Átruházási probléma merülhet például a portfoliókban az elővásárlási joggal vagy elidegenítési korlátozással terhelt értékpapírok, továbbá általában is a tulajdonrészek esetében, valamint az olyan befektetési jegyeknél, magán tőkealapoknál, amelyek kizárják az állami tulajdonost, vagy amelyeket további befizetési kötelezettség terhel. De hónapokba telhet a forward (nem-tőzsdei határidős) ügyletek átruházása is.

A vezérigazgató-helyettes elismerte, hogy az átvett vagyonban maradhat valamennyi  problémásnak tekintett tétel. Ezek azonban az alapnak átadott vagyont szerinte nem érintik, esetleg a reálhozamot módosíthatják.
− A vagyonátadás után az ÁKK valamennyi kapott értékpapírt, beleértve a tőzsdén jegyzett részvényeket, újra értékeltet, hogy megállapítsa az úgynevezett likvidálási értéket – mondta Borbély László András. Az értékelőt még nem jelölték ki, és az értékelés elvégzésére egyelőre nincs kitűzött határidő.

A vezérigazgató-helyettes hangsúlyozta, hogy az újraértékeléssel nem a pénztárakat ellenőrzik, ez a vagyonkezelőnek sem feladata, sem célja.
A magánpénztáraknak volt tagjaik vagyonát június 1. és 12. között kell, a május 31-i állapot szerint, a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapnak átadniuk. A pénztárak a vagyonátadás után a május végi állapot alapján kiszámolják a korábbi pénztártagoknak járó reálhozamot, és azt július 20-ig igényelhetik vissza az alapot kezelő ÁKK-tól. Az ÁKK, ha az alapnak nincs akkor elég készpénze, a Kincstári Egységes Számláról igénybe vett áthidaló kölcsönből is fedezheti a reálhozam-kiutalást.

A június 12-ig átutalandó teljes vagyon értéke az MNB előzetes adatai alapján 2.860 milliárd forint, ebből a jegybank 210 milliárd forintra becsüli a pénztárakhoz még július vége előtt visszautalandó tagdíj-kiegészítéseket és reálhozamot. (MTI)

A visszalépő pénztártagok a reálhozamot 2011. augusztus végéig felvehetik egy összegben



Newer news items:
Older news items: