BÉRKALKULÁTOR 2018 - Nettó bér számítása 2018-ban

You are here Címlap

2011 második felében indul a rádiós frekvenciasávok értékesítése

E-mail Nyomtatás PDF


2011 második felében indul a rádiós frekvenciasávok értékesítése. Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a kormány és a fejlesztési tárca első egy évét értékelte a Joint Venture Szövetség közgyűlésén 2011. március 27-én, Budapesten. A miniszter a rendezvényen bejelentette, hogy a kormány döntött a frekvenciák felosztásával kapcsolatos keretszabályokról.

Kiemelte, hogy a közeljövőben az Országgyűlés elé kerülhet az új közbeszerzési törvény. Szólt a Paksi Atomerőmű biztonsági felülvizsgálatának haladéktalan megkezdéséről is.

A magyar kormány a kezdetektől világossá tette, hogy az állami szerepvállalás lehetséges kereteit elődeitől markánsan eltérő módon értelmezi. Az állami tulajdonszerzés vagy a piac számára gazdaságtalan, ám közérdekű fejlesztések támogatása a mindenkori kormányok számára biztosítanak tágabb mozgásteret a közjó érdekében elvégzendő beavatkozásokra, így az erős Magyarország megteremtéséhez vezetnek.

A MOL részvénycsomag hazahozatala is ilyen gyakorlati megfontolások alapján értelmezhető: az adásvétel az állami szerepvállalás súlyát növelő kormányzati stratégia megvalósításának első, nemzetközi jelentőségű állomása. A MOL nemzeti vállalat jellegének helyreállításával megkezdődik a nemzeti ipar újjáélesztése – hangsúlyozta a miniszter.

Magyarország versenyképességének meghatározó tényezője az állam megjelenése és működése tulajdonosi és vásárlói szerepkörben. Az államnak vagyonkezelőként és beszerzéseiben is példát mutatva kell eljárnia. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a korlátos állami vagyonelemek közé tartozó frekvenciakészlet hatékony hasznosítását nemzetgazdasági érdeknek tekinti. A kormány a tárca előterjesztése nyomán döntött a frekvenciák felosztásával kapcsolatos keretszabályokról – jelentette be a miniszter.

2011 második felében megindul az eddig ki nem használt frekvenciasávok értékesítési eljárása. A szabad frekvenciák értékesítésével a mobilpiacon megélénkülhet a verseny, hozzájárulva a munkahelyteremtéshez és a gazdaság növekedéséhez. További kedvező hatásként számíthatunk az árak mérséklődésére, a tartalomszolgáltatás minőségének ugrásszerű javulására, a területi lefedettség növekedésére és az új technológiák, szolgáltatások megjelenésére – húzta alá Fellegi Tamás.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hamarosan benyújtja a kormány elé az új közbeszerzési törvény tervezetét. A tárca egy időtálló, koherens és átgondolt szabályozás kialakítására törekszik, amely alapelveket rögzít, nem szabályozza túl a területet, áttekinthető és így könnyebben alkalmazható. Az új jogszabály várhatóan ősszel léphet hatályba – hívta fel a figyelmet a miniszter.

Zárásként megemlítette, hogy a Paksi Atomerőmű stressz-tesztje az Országos Atomenergia Hivatal által átadott hatósági követelmények alapján haladéktalanul megkezdődik azt követően, hogy az uniós tagállamok szakértői a napokban megegyezésre jutottak az atomerőművek állapot- és kockázatfelmérésének tartalmáról. A Paksi Atomerőmű a Célzott Biztonsági Felülvizsgálat eredményeiről jelentést állít össze és nyújt be az Országos Atomenergia Hivatalnak. A magyar nukleáris biztonsági hatóság a jelentés alapján még az idei évben meghatározza azokat a tennivalókat, amelyeket az erőműnek a felülvizsgálati célok elérése érdekében el kell végeznie. (kormany.hu/berkalkulator.net)



Newer news items:
Older news items: